Mikor lett mindenből feladat?

Amikor a teljesítménykényszer már az énidőbe is beköltözik

Észrevétlenül a pihenésbe és az énidőbe is bekúszhat a teljesítménykényszer: már nem egyszerűen sétálunk, olvasunk vagy pihenünk, hanem ezeket is „jól” szeretnénk csinálni.

Van egy listám, naptáram a telefonomon. Bevásárlás, elintézendő ügyek, munka, telefonok, időpontok, dolgok, amelyeket nem szabad elfelejteni.

Eddig nincs ebben semmi különös.

Az érdekes inkább az, hogy lassan olyan dolgok is felkerülnek a listáinkra, amelyeknek eredetileg éppen az lenne a szerepük, hogy kiszakítsanak belőle.

Séta. Olvasás. Mozgás. Pihenés. Találkozás egy barátnővel. Énidő.

Sétálni indulunk, de megnézzük, megvan-e a tízezer lépés. Elolvasunk néhány oldalt, közben bosszant, hogy tegnap többre jutott idő. A mozgás akkor számít igazán, ha legalább fél óra volt. A vasárnap délutáni semmittevés közben pedig egyszer csak eszünkbe jut, hogy ha már van egy kis időnk, akár rendet is tehetnénk abban a fiókban.

Még a pihenésünket is képesek vagyunk hatékonyan megszervezni. Lehet, hogy nem azzal van baj, hogy túl kevés dolgot teszünk magunkért.

Lehet, hogy néha túl sok mindent akarunk jól csinálni.

Észrevétlenül projekt lett az életből

A hétköznapok jelentős része természetesen feladatokból áll. Dolgozni kell, bevásárolni, főzni, ügyeket intézni, válaszolni, szervezni, gondoskodni másokról és magunkról.

A probléma nem maga a lista, hanem inkább az, amikor a lista gondolkodásmódja lassan átköltözik az életünk többi részébe is.

Egy séta már nem egyszerűen séta, hanem napi mozgás.

Egy könyv nemcsak szórakozás, hanem valami, amit „jó lenne végre befejezni”.

Az alvásból hét-nyolc teljesítendő óra lesz.

A folyadékból két liter.

A mozgásból heti három alkalom.

Az énidőből napi húsz perc.

Még a kikapcsolódás után is képesek vagyunk úgy gondolkodni, mintha egy láthatatlan ellenőrzőlistát vezetnénk.

Megvolt. Kipipálva. Jöhet a következő.

Ez különösen furcsa akkor, amikor már az önmagunkról való gondoskodás is újabb elvárássá válik.

Amikor már az énidőt sem csináljuk elég jól

Képzelj el egy teljesen hétköznapi estét.

Végre van fél órád. Senki nem kér tőled semmit, nincs sürgős feladat, akár le is ülhetnél.

Előveszel egy könyvet.

Két oldal után eszedbe jut, hogy be kellene tenni egy mosást. Ha már felálltál, gyorsan elpakolod a konyhát is. Meglátod a telefont, válaszolsz két üzenetre. Eszedbe jut, hogy holnapra még nem készítetted össze azt a valamit, amit reggel magaddal kell vinni.

Eltelik a fél óra.

Nem történt semmi rendkívüli. Senki nem vette el tőled ezt az időt.

Egyszerűen nem tudtad üresen hagyni.

Sokunknak ugyanis nemcsak az okoz nehézséget, hogy nincs időnk pihenni. Az is szokatlan lehet, amikor végre lenne.

A szabad időben hirtelen megjelenik az érzés, hogy valamit azért még csinálhatnék.

Itt kezd érdekes lenni a dolog.

Mikor csináltál utoljára valamit teljesen „haszontalanul”?

Nem azért sétáltál, hogy meglegyenek a lépések.

Nem azért olvastál, hogy fejlődj.

Nem azért mozogtál, mert egészséges.

Nem azért sütöttél valamit, mert kell vacsora.

Nem azért hívtál fel valakit, mert meg kellett beszélni valamit.

Nem készítettél róla fotót, nem írtad fel, nem mértél semmit, és a végén nem lettél tőle sem produktívabb, sem ügyesebb, sem egészségesebb.

Egyszerűen csak jólesett.

Ha nehéz ilyen példát találni az elmúlt napokból, az önmagában érdekes felismerés lehet.

Nem azért, mert mostantól több „haszontalan dolgot” is fel kell vennünk a teendőlistára. Pontosan ez lenne a csapda.

Inkább azért, mert érdemes észrevenni, milyen könnyen összekeverjük azt, ami jó nekünk, azzal, ami hasznos nekünk.

A kettő nem mindig ugyanaz.

A pihenésnek nem kell eredményt produkálnia

A teljesítmény önmagában természetesen nem rossz. Jó érzés elérni valamit, fejlődni, haladni, végre kipipálni egy régóta halogatott feladatot.

Nehézzé akkor válik, amikor már szinte minden tevékenységünktől várunk valamilyen eredményt.

Még a pihenéstől is.

Szeretnénk úgy kikapcsolódni, hogy utána energikusabbak legyünk. Azért sétálunk, hogy egészségesebbek legyünk. Azért meditálunk, hogy nyugodtabbak legyünk. Azért olvasunk, hogy fejlődjünk.

Mindennek célja lesz.

Ezzel észrevétlenül egy újabb elvárást teszünk magunk elé: ha már időt fordítok valamire, legyen értelme.

Pedig néha az is elég értelme valaminek, hogy szeretjük.

Egy félórás beszélgetésnek nem kell hasznosnak lennie. Egy sétának nem kell elérnie sehova. Egy vasárnap délutánnak nem kell „jól kihasználtnak” lennie.

Még unatkozni is szabad.

Próbáld ki: egy fél óra, amelynek nincs célja

Nem szeretnék ebből a cikkből sem újabb feladatot csinálni, ezért nem következik hétlépéses kihívás vagy újabb lista.

Egyetlen kísérletet viszont érdemes lehet kipróbálni.

A következő héten egyszer adj magadnak fél órát, amelynek szándékosan nincs haszna.

Nem kell előre megtervezned, mivel töltöd.

Leülhetsz a kávéddal. Elindulhatsz sétálni arra, amerre éppen kedved van. Lapozgathatsz egy magazint. Hallgathatsz zenét. Süthetsz valamit csak azért, mert szereted az illatát. Felhívhatsz valakit minden különösebb apropó nélkül.

Egyetlen szabály van: ne próbáld hasznossá tenni.

Ha sétálsz, egyszer ne nézd meg, hány lépés lett.

Ha olvasol, ne tűzz ki oldalszámot.

Ha leülsz egy kávéval, ne használd ki közben az időt az üzenetek megválaszolására.

Ha tíz perc után megunod, az sem baj. Nem kell még a „haszontalan félórát” sem tökéletesen teljesíteni.

Egy másik apró trükk: cseréld le a kérdést

Van még egy egyszerű módszer, amit érdemes megfigyelni a hétköznapokban.

Amikor váratlanul felszabadul húsz perced, valószínűleg szinte automatikusan megjelenik a kérdés:

„Mit tudnék gyorsan megcsinálni?”

Próbáld meg néha lecserélni erre:

„Mihez lenne most kedvem?”

Elsőre talán meglepően nehéz lesz válaszolni.

A „mit kellene?” kérdésre általában pillanatok alatt van öt válaszunk. A „mihez lenne kedvem?” kérdésnél viszont előfordul, hogy csak ülünk, és gondolkodunk.

Ez is elárul valamit arról, mennyire hozzászoktunk ahhoz, hogy a következő feladatot keressük.

Nem kell minden napnak jól sikerülnie

Talán ez az egyik legfurcsább következménye annak, hogy egyre több mindent mérünk, tervezünk és optimalizálunk: már egy átlagos napot is hajlamosak vagyunk értékelni.

Produktív voltam?

Eleget mozogtam?

Jól ettem?

Ittam eleget?

Haladtam?

Volt énidőm?

Elég korán lefeküdtem?

Ezek külön-külön hasznos kérdések lehetnek. Együtt viszont könnyen azt az érzést kelthetik, hogy még a saját életünkből is folyamatosan vizsgázunk.

Pedig vannak egyszerűen csak keddek.

Olyan napok, amikor nem történik áttörés. Nem változtatjuk meg az életünket, nem teljesítünk mindent, és nem leszünk estére önmagunk jobb változatai.

Megvacsorázunk, beszélgetünk, megnézünk valamit, elpakolunk vagy éppen nem pakolunk el, aztán lefekszünk.

Egy ilyen nap nem elvesztegetett nap.

Ez is az élet.

Útravaló

A teendőlistákra szükségünk van. A célok is adhatnak lendületet, a szokások pedig sokszor valóban segítenek abban, hogy jobban érezzük magunkat.

Nem kell kidobni az órát, törölni az alkalmazásokat vagy lemondani minden tervünkről.

Érdemes viszont időnként észrevenni, ha már azt is teljesíteni próbáljuk, aminek eredetileg örömet kellene adnia.

Talán nem több énidőre, újabb rutinra vagy még egy jól megszervezett szabad órára van szükségünk.

Lehet, hogy néha egyszerűen csak olyan időre van igényünk, amelytől nem várunk semmit.

A héten ezért ne azt kérdezd magadtól, hogyan tudnád még jobban kihasználni az idődet.

Próbáld ki egyszer ezt:

Mihez lenne kedvem, ha most semminek nem kellene hasznosnak lennie?

Ha megszólított, küldd tovább:

Hasonló bejegyzések

  • |

    Lelki gardróbrendezés

    A lelki gardróbrendezés arról szól, hogy észrevedd, mely belső mondatok, elvárások és régi visszhangok nem is igazán a tieid. Egy csendes önismereti gyakorlat az elengedéshez és a saját tempód megtalálásához.

    Ha megszólított, küldd tovább:
  • |

    A hosszú élet 5 alappillére

    A hosszú, egészséges élet nem a véletlen műve. Ez a bejegyzés öt egyszerű alappillért mutat: természetesebb táplálkozás, rendszeres mozgás, lelki egyensúly, támogató kapcsolatok és saját életcél.

    Ha megszólított, küldd tovább:
  • |

    Új év, tudatos célok

    Az újévi célok akkor maradnak életben, ha nem külső elvárásokból, hanem belső motivációból születnek. Ez a bejegyzés segít kisebb, elérhetőbb és örömtelibb lépésekre bontani a céljaidat.

    Ha megszólított, küldd tovább:
  • |

    Nyugalom az őszi hajtásban

    Néhány napja még nyugodtan ittad a reggeli kávédat, szeptemberre pedig újra minden perced megtelt? A nyári nyugalmat nem tudjuk változatlanul átmenteni az őszbe, de néhány apró szokását igen. Mutatok 3 egyszerű ötletet, hogy a sűrűbb hétköznapokban is maradjon egy kis helyed önmagadra.

    Ha megszólított, küldd tovább:
  • |

    A megfelelési kényszer csapdájában

    A megfelelési kényszer láthatatlan teherként kísérhet végig minket: mások elvárásaihoz igazodunk, miközben lassan elveszítjük önmagunkat. Ez a bejegyzés arról szól, hogyan lehet apró lépésekkel visszatalálni az önazonossághoz.

    Ha megszólított, küldd tovább:
  • |

    Miért fárasztó az, ami elvileg feltölt?

    A pihenés néha nem azonnal feltölt, hanem először megmutatja, mennyire elfáradtunk. A valódi regenerálódáshoz sokszor nem teljes leállásra, hanem finom, mindennapi átmenetekre van szükség.

    Ha megszólított, küldd tovább: