Régen még belefért. Most már nem.

A változások 40 felett sokszor nem egyik napról a másikra érkeznek, hanem apró helyzetekben vesszük észre őket: abban, hogy mi fér még bele a napunkba, mi fáraszt jobban, és mire szeretnénk már inkább nemet mondani. Régen egy szabad szombat néha szinte pazarlásnak tűnt. Ha nem volt program, gyorsan szerveztünk valamit. Egy hosszú munkanap után még belefért a bevásárlás, egy találkozó, néhány telefon, és ha valaki este írt, természetes volt, hogy válaszolunk.
Most pedig lehet, hogy ugyanennek a gondolatától is elfáradunk.
Egyre jobban esik, ha nincs minden óránk beosztva. Kevésbé akarunk minden meghívásra igent mondani. Jobban zavar, ha munka után is keresnek bennünket, és talán azokat a helyzeteket is nehezebben viseljük, amelyekben mindig nekünk kell alkalmazkodni.
Ilyenkor könnyű arra gondolni: mi történt velem? Régen ezt simán bírtam.
Csakhogy közben eltelt tíz, húsz év.
Nemcsak idősebbek lettünk, hanem tapasztaltabbak is saját magunkkal kapcsolatban. Sokkal többet tudunk arról, mi tölt fel, mi fáraszt ki, mitől leszünk ingerültek, mennyi pihenésre van szükségünk, kiknek a társaságában érezzük jól magunkat, és melyek azok a helyzetek, amelyek után úgy érezzük, mintha valaki kihúzta volna belőlünk a dugót.
Lehet, hogy régen is túl sok volt valami, csak akkor még nem fogalmaztuk meg. Vagy egyszerűen elfogadtuk, hogy „ilyen az élet”, és mentünk tovább.
Negyven felett viszont egyre nehezebb úgy tenni, mintha nem vennénk észre, mi hogyan hat ránk.
Mit jelentenek valójában a változások 40 felett?
Persze a testünk is változik. Más lehet az alvásunk, az energiaszintünk, a regenerációnk, a stressztűrésünk. Nem biztos, hogy ugyanúgy tudunk hetekig pörögni, mint korábban, majd két nap alatt kipihenni mindent.
Szerintem azonban nem csak erről van szó.
Az is változik, hogy mire akarjuk használni az energiánkat.
Lehet, hogy régen nem okozott gondot egy kötelező társasági program, most viszont azt érezzük, hogy inkább otthon maradnánk. Korábban talán könnyebben elviseltünk egy rossz munkahelyi helyzetet, ma pedig hamarabb felmerül bennünk: tényleg ezt akarom még évekig csinálni? Lehet, hogy régen hosszasan hallgattuk valaki panaszait, most pedig egy idő után azt érezzük, hogy ebből nekünk elég.
Ez kívülről nézve akár úgy is tűnhet, mintha türelmetlenebbek vagy kevésbé alkalmazkodók lennénk.
Pedig lehet, hogy egyszerűen már jobban tudjuk, minek van ára számunkra.
Ha ezt egyszer felismerjük, nehéz visszamenni oda, ahol még mindent automatikusan bevállaltunk.
A „régen” nem mindig jó mérce
Sokszor magunkhoz is úgy beszélünk, mintha a régi önmagunk lenne az etalon.
Régen többet bírtam.
Régen nem zavart.
Régen könnyebben vettem.
Csakhogy a régi életünk sem volt ugyanolyan.
Lehet, hogy kevesebb felelősségünk volt. Más volt a munkánk. Mások voltak a családi szerepeink. Több időnk maradt regenerálódni. Másként gondolkodtunk arról is, mihez kell alkalmazkodni, mit kell elviselni, és mikor mondhatjuk azt, hogy valami már nem jó nekünk.
A változás ezért nem feltétlenül visszalépés.
Lehet, hogy egyszerűen pontosabb lett az önismeretünk.
Harmincévesen még sokszor annak örülünk, hogy mindent meg tudunk oldani. Később talán már inkább annak, ha nem kell mindent nekünk megoldani.
Ez nem ugyanaz.
Talán nem az a kérdés, hogyan bírhatnánk újra ugyanannyit
Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy szükségünk van-e még arra, hogy ugyanannyit bírjunk.
Tényleg el akarunk menni minden programra?
Valóban fontos, hogy este is elérhetőek legyünk?
Tényleg nekünk kell minden helyzethez alkalmazkodni?
Őszintén vissza szeretnénk kapni azt az időszakot, amikor mindent beszorítottunk a napba, csak mert még valahogy belefért?
Lehet, hogy nem.
Lehet, hogy ma már nem az a cél, hogy még egy kicsit többet préseljünk bele az életünkbe, hanem hogy jobban megválogassuk, mi kerüljön bele.
Szerintem ez az egyik legnagyobb változás, ami 40 felett történhet velünk.
Nem feltétlenül kevesebbet akarunk az élettől. Sokszor inkább mást.
Kevesebb kötelező kört, több valódi jelenlétet. Kevesebb automatikus igent, több átgondolt döntést. Kevesebb olyan helyzetet, amelyből teljesen kifacsarva érkezünk haza, és több olyat, amiben tényleg jól érezzük magunkat.
Talán ezért van, hogy ami régen még belefért, ma már nem.
Nem azért, mert kevesebbek lettünk.
Hanem mert közben jobban megtanultuk, mire szeretnénk helyet hagyni.
